Hajós napi híreink

2012. 02. 09.    Szerkesztőség   

 

Házi bajnokságok


Ezen a napon osztályok közötti házi bajnokságot szerveztünk  football, röplabda, zsinórlabda, kosárlabda  sportágakban. A csapatok komoly csatákat vívtak egymással egy-egy mérkőzésen. Azok a tanulók, akik szívesebben asztaliteniszeztek, tollaslabdáztak, megtehették. Nagyon sokan a fittballal tornáztak. Vidám, mozgásos délelőtt volt Zsembery Tamásné, Szabóné Szebeni Márta tanárnők és Tóth Attila tanár úr irányításával.


Szellemi vetélkedő


A már hagyományos Hajós-napi szellemi vetélkedőnk témája az 1908-as, 1948-as londoni olimpia volt, illetve a 2012-es nyári játékok magyar résztvevőinek nevét is tudniuk kellett a versenyzőknek. A részt vevő iskolák száma bővült: a két budapesti Hajós-iskolán és rajtunk kívül az idén először a gödöllői Erkel Ferenc Általános Iskola és Petőfi Sándor Általános Iskola csapatait is köszönthettük ezen a versenyen. Ács Tibor tanár úr által összeállított verseny változatos, érdekes feladatainak megoldása után a következő sorrend alakult ki:

I. helyezett: a zuglói Hajós Alfréd Általános Iskola csapata lett. A II. helyen hármas holtverseny alakult ki az Erkel iskola, a pesterzsébeti és a gödöllői Hajós iskola között. Iskolánk másik csapata 3. lett, míg a Petőfi iskola csapata 4.  A mi csapataink tagjai: 2. helyezett: Farkasinszki Fruzsina, Palincsák Georgina, Szabó Dóra, Vettorázi Klaudia, 3. helyezett: Balogh Zsombor, Róde Ádám, Szakály Domonkos. A vetélkedő végén Tibor bácsi már sejtetni engedte, hogy jövőre a 2012-es olimpia lesz a kérdések témája.



Koszorúzás


Hajós-napi rendezvényeink egyik fénypontja minden évben Hajós Alfréd emlékművének koszorúzása. Gödöllő Város Önkormányzata, a Magyar Olimpiai Akadémia képviselői mellett koszorút helyeztek el az emlékműnél a meghívott vendég iskolák diákjai, valamint a mi tanulóink is.


Ünnepség


Az 5. a osztály ünnepi megemlékezésének témája Hajós Alfréd élete, olimpiai szereplése volt. Műsoruk legfontosabb gondolata  , hogy kitartással, szorgalommal a sportban és a tanulásban egyaránt lehet sikeres valaki. Hiszen 1896-ban Hajós Alfréd a Budapesti Műszaki Egyetem jól tanuló hallgatója, és Olimpiai bajnoka is volt.


Vendégek, kiállítás

 

Ezen a napon több vendéget is köszönthettünk iskolánkban. Dr Jakabházyné Mező Mária, a MOA főtitkára és Pintér Zoltán alpolgármester úr az idén is megtisztelt minket jelenlétével.

Vendégünk volt Sákovicsné Dömölky Lídia, a 1964-es tokiói olimpiai bajnok női tőrcsapat tagja. Ő arról beszélt a gyerekeknek, hogy az összetartás, az egymásért végzett munka, egymás segítése mennyire fontos a sportban. Egyedül senki sem lehet sikeres.

 

Deák Nagy Marcell atléta és edzője, Benkő Ákos is elfogadta meghívásunkat. Marcell iskolánk volt diákja, a 2012-es londoni olimpia résztvevője. Zsembery Tamásné kérdéseire válaszolva vendégeink elmondták, hogyan indult Marcell pályafutása, mi kellett ahhoz, hogy kiharcolja az olimpiai részvétel jogát, milyen eredményre számítanak Londonban. Büszkék vagyunk volt tanítványunkra aki itt kezdett el sportolni és szívesen emlékezett vissza diákéveire.


Az idén egy érdekes kiállítást is megtekinthettek tanulóink. Borovitz Tamás és felesége 1972 óta gyűjti az ötkarikás relikviákat. Mi most a gyűjtemény azon tablóit láthattuk, amelyek az 1908-as, 1948-as londoni olimpiával foglalkoznak. Elhozták a 2012-es nyári játékokra kvalifikált magyar versenyzők fotóit is.


 

 

Házi úszóverseny

Felső tagozat

 

 

 

 

 

 

Úszásnem

Helyezés

Név

Osztály

Idő

Gyors

1.

Székelyhidi Tamás

5.a

27,85

2.

Ratkai Csaba

5.a

29,70

3.

Bosnyák Ágoston

5.c

29,92

Mell

1.

Székelyhidi Tamás

5.a

37,07

2.

Bosnyák Ágoston

5.c

37,60

3.

Róde Ádám

5.a

39,28

Hát

1.

Székelyhidi Tamás

5.a

31,92

2.

Bosnyák Ágoston

5.c

37,00

3.

Ratkai Csaba

5.a

37,63

Pillangó

1.

Székelyhidi Tamás

5.a

34,51

2.

Ratkai Csaba

5.a

36,54

3.

Bosnyák Ágoston

5.c

36,83

 

Úszásnem

Helyezés

Név

Osztály

Idő

Gyors

1.

Varga Vivien

5.a

24,92

2.

Pavkó Natália

5.a

29,23

3.

Frei Dalma

5.a

29,39

Mell

1.

Varga Vivien

5.a

31,47

2.

Pavkó Natália

5.a

40,23

3.

Frei Dalma

5.a

41,20

Hát

1.

Varga Vivien

5.a

30,72

2.

Nyester Anna

5.b

52,48

Pillangó

1.

Varga Vivien

5.a

28,72

2.

Frei Dalma

5.a

34,88

3.

Pavkó Natália

5.a

37,02

 

Úszásnem

Helyezés

Név

Osztály

Idő

Gyors

1.

Szabó Mátyás

6.c

26,81

2.

Pásztor György

6.a

27,90

3.

Hrustinszki Tamás

6.a

28,10

Mell

1.

Szabó Mátyás

6.c

34,89

2.

Pásztor György

6.a

37,87

3.

Tamás Máté

6.a

38,91

Hát

1.

Szabó Mátyás

6.c

35,26

2.

Horváth Dávid

6.b

37,50

3.

Hrustinszki Tamás

6.a

38,31

Pillangó

1.

Szabó Mátyás

6.c

35,37

2.

Hrustinszki Tamás

6.a

39,42

3.

Horváth Dávid

6.b

40,07

 

 

Úszásnem

Helyezés

Név

Osztály

Idő

Gyors

1.

Aranyos Eszter

6.a

26,37

2.

Takács Dorottya

6.a

26,61

3.

Ángyán Bettina

6.c

28,59

Mell

1.

Ángyán Bettina

6.c

35,57

2.

Takács Dorottya

6.a

39,27

Hát

1.

Aranyos Eszter

6.a

33,26

2.

Ángyán Bettina

6.c

36,19

3.

Molnár Virág

6.a

44,04

Pillangó

1.

Aranyos Eszter

6.a

29,48

2.

Takács Dorottya

6.a

34,60

3.

Ángyán Bettina

6.c

39,82

 

Úszásnem

Helyezés

Név

Osztály

Idő

Gyors

1.

Baráth Richárd

7.c

25,14

2.

Palkovics Bence

7.a

25,42

3.

Török Ádám

7.c

26,86

Mell

1.

Baráth Richárd

7.c

33,48

2.

Palkovics Bence

7.a

36,10

3.

Török Ádám

7.c

36,48

Hát

1.

Baráth Richárd

7.c

31,51

2.

Török Ádám

7.c

40,07

Pillangó

1.

Baráth Richárd

7.c

32,64

2.

Török Ádám

7.c

40,26

 

Úszásnem

Helyezés

Név

Osztály

Idő

Gyors

1.

Tromposch Noémi

7.a

27,12

2.

Györe Fanni

7.a

28,80

3.

Vargha Rebeka

7.b

29,60

Mell

1.

Tromposch Noémi

7.a

37,53

2.

Vargha Rebeka

7.b

37,92

3.

Györe Fanni

7.a

38,73

Hát

1.

Csia Klaudia Kitti

7.b

35,20

2.

Tromposch Noémi

7.a

35,38

3.

Vargha Rebeka

7.b

36,41

Pillangó

1.

Csia Klaudia Kitti

7.b

44,36

2.

Simon Alexandra

7.b

50,36

 

Úszásnem

Helyezés

Név

Osztály

Idő

Gyors

1.

Takács Attila

8.a

27,07

2.

Lipták Milán

8.a

29,08

3.

Laczkó Szilárd

8.a

34,42

Mell

1.

Laczkó Szilárd

8.a

45,22

2.

Lipták Milán

8.a

46,05

3.

Takács Attila

8.a

46,45

Hát

1.

Lipták Milán

8.a

32,82

2.

Takács Attila

8.a

38,51

3.

Laczkó Szilárd

8.a

50,56

Pillangó

1.

Lipták Milán

8.a

33,40

2.

Takács Attila

8.a

37,84

3.

Laczkó Szilárd

8.a

45,13

 

 

Úszásnem

Helyezés

Név

Osztály

Idő

Gyors

1.

Kassai Kamilla

8.c

28,86

Mell

1.

Kassai Kamilla

8.c

40,92

Hát

1.

Kassai Kamilla

8.c

36,10

Pillangó

1.

Kassai Kamilla

8.c

37,89

 

 

 

Dr Mező Ferenc szellemi diákolimpia, megyei döntő

Budapest, 2012. február 7.

 

Hónapok óta készültünk erre a megmérettetésre hat tanulóval: Farkasinszki Fruzsina, Szabó Dóra, Balogh Zsombor, Palánkai Márton, Róde Ádám, Szakály Domonkos (mindannyian 5. osztályosok). A gyerekek megtanulták az 1908-as, 1948-as olimpiák történetét, érmeseit, a 2012-es olimpiára kvalifikált magyar sportolók neveit. Tudták azt is, hogy az 1952 és 1972 között rendezett olimpiákon kik voltak arany-, ezüst- és bronzérmesek kajak-kenu sportágban. Megismerték a magyar olimpiai mozgalom történetét. Feladatuk volt egy prezentáció elkészítése, melynek címe: Településünk olimpikonjai. Választásunk iskolánk két volt diákjára esett. Tóth Krisztina és Deák Nagy Marcell is ott lesz a londoni játékokon. A prezentáció elkészítésében segítségünkre volt Deszpod Dávid, Sárkány Bátor, Tóth Ákos 8. osztályos tanulónk.

 

Iskolánk kis csapata megállta helyét, a rendkívül nehéz feladatok megoldását követően a  4. helyen végzett.

 

Gratulálunk nekik és felkészítőjüknek, Hucskó Erzsébetnek, iskolánk könyvtáros tanárának.

 

http://www.pestmegye.hu/szellemi-diakolimpia-120208


 

 

 

 

 

 

« vissza