Farsangi rajzverseny

2021. 02. 12.    Szerkesztőség   

 

A színes kavalkád és a közös ünneplés idén elmaradt iskolánkban, de a diákjaink mégis átélhették a farsangi készülődés örömeit. A rajzszakkör keretein belül megrendezett házi rajzversenyen farsangi témában készültek a műalkotások.

 

A közel 25 jelentkezőből végül három díjazottat választott a zsűri. Bodnár Nikoletta, Mezei Zoé Rebeka és Tóth Katalin Anna 6.c osztályos tanulók alkotása nyerte el legjobban a zsűri tetszését.

Minden résztvevőnek gratulálunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hajós nap

 

Idén rendhagyó módon emlékeztünk meg iskolánk névadójáról, Hajós Alfrédról. A gyerekek február 1-én és 2-án két napon keresztül jelképes formában a téli olimpia sportágait gyakorolhatták.

A jégkorongot a floorball, a rövidpályás gyorskorcsolyát a váltófutás, a biatlont pedig sítalp verseny és a célbadobás szimbolizálta. Mindemellett az osztályfőnöki órákon az 1964-es tokiói illetve a 2018-as a pyeong changi téli olimpiák eseményeiből összeállított kérdőíves feladatsort kellett megoldaniuk a tanulóknak, valamint elkészítették a 2021-es tokiói olimpia általuk tervezett logóját is. Munkáikból a későbbiekben kiállítás is nyílik majd.

Az évfolyampárok közötti vetélkedőt 5-6. évfolyamon a 6.c osztály, 7-8. évfolyamon a 7.a osztály nyerte.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hajrá Tomi!

 

https://www.blog.fansbrands.hu/forma-1-hirek/a-magyar-autosport-kovetkezo-eselyet-gender-tamasnak-hivjak/

 

 

« vissza