Évzáró gondolatok

2020. 06. 19.    Szerkesztőség   

 

Kedves Szülők! Kedves Gyerekek!


A 2019/2020-as tanév végén örömteli számomra az elmúlt tanév értékelése. Már csak a tanévzárás van hátra és kezdődhet a csodálatos nyári szünidő.

 

Virtuális tanévzáró


Visszatekintve elmondhatom, hogy ez az év igazi kihívás volt mindannyiunk számára. A személyes kapcsolat helyett az utolsó három hónapban tantermen kívüli tanrend lépett életbe Magyarországon, amelyet iskolánkban a Hajósinnoverzum működtetésével oldottunk meg. Így minden diáknak otthontanulással kellett teljesíteni a tanulmányi követelményeket.

Örömet jelent, hogy az elsősök mindannyian megtanultak írni, olvasni, számolni. Sokan közülük dicséretesen. Csak így tovább!

És büszkék vagyunk a nyolcadikos diákjainkra is, hiszen majdnem mindannyian érettségit adó középiskolába nyertek felvételt. 45-en gimnáziumban, 21-en technikumban és 1 tanuló szakközépiskolában fog továbbtanulni. Ez azt jelenti, hogy az évfolyam 99 %-a érettségit adó középiskolában tanul tovább. A Ballagásra a nyár végén augusztus 29-én kerül sor. Az idei év „Jó tanuló, jó sportoló” díját és a Hajós-díjakat is a Ballagáson fogjuk átadni. Kívánom, hogy sikeresek legyetek a további tanulmányaitokban is. Tudom, hogy jó alapokat és remélem, szép emlékeket visztek magatokkal innen a Hajósból.

 

Kedves Gyerekek!

 

Értékelve az egész éves tanulmányi munkátokat elsősorban a 184 kitűnő tanulót szeretném megdicsérni, akik kiemelkedő tanulmányi eredményt értek el.

 

Ebben a tanévben általános nevelőtestületi dicséretben részesült:

2.a osztály: Szabó Csenge, Orbán Bálint, Kucsera Anna, Gombos Edit Márta

2.b osztály: Kuti Zsombor

2.c osztály: Bíró Soma, Bohus Bálint, Gulyás Pertra Dóra, Hodján Laura, Hodján Vanda,   Kalmár Gergely, Szilágyi Zsigmond Máté, Urbán Sebestyén

3.a osztály: Dóczi Richárd, Ivaskó Eszter, Juhász Levente, Pál András, Vöő Bátor Ignác

3.b osztály: Bajnóczi Janka, Tóth-Hodján Hanga, Vajda Márk

3.d osztály: Farkas Péter, Fehér-Bardóczi Imola, Szabó Dorottya, Veress Márton, Gál Bercel

4.a osztály: Vajda Noémi, Polgár Kira Anna, Kovács Lia Petra, Képes-Harjay Sára, Dezső Zille Boglárka

5.a osztály: Kaiser Alex

5.b osztály: Bajai Zalán Gellért, Burgmann Kornél, Dezső Szendile Dóra, Gaál Antónia, Kóczán Zsófia

5.c osztály: Bencze Liliána, Bodnár Nikoletta, Kasper Emese, Kaszai Kolos, Lázár Margaréta, Orbán Balázs Benedek, Szatmári Csenge

6.a osztály: Dombovári Zoé Dorka, Keind Júlia Réka, Lovász Nóra Regina, Nagy Nándor Fülöp, Orosz Bálint, Szabó Levente

7.b osztály: Stumpf Dorka

7.c osztály: Nagy Boglárka

7.d osztály: Kiss Bence, Kovács Edina

8.a osztály: Juhász Anna Natasa

8.b osztály: Salamon Kamilla, Varga Emese

 

A 4 tanéven keresztül kitűnő negyedikesek:

4.a osztály:

Császár Nimród,

Csighy Dóra,

Dezső Zille,

Képes-Harjay Sára,

Kovács Lia Petra,

Nagypál Natália,

Polgár Kíra,

Vajda Noémi

4.b osztály:

Privler Levente

Vargha Petra

Veres Ádám

4.c osztály:

Garai Zsófia
Kalmár Tímea
Klotz Fruzsina
Nagy Csenge
Nagy Luca
Nerpel Dorka

 

A 8 tanéven keresztül kitűnő nyolcadikosok:

 8.a osztály:

Juhász Anna Natasa
Tóth Ármin Balázs

8.b osztály:

Salamon Kamilla
Varga Emese

8.c osztály:

Bancsi Bogát
Horváth Sára
Szabó Luca
Viha Borbála


Gratulálok a kiemelkedő, példaértékű teljesítményetekhez.


Ebben a tanévben a Gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskolában minden diák teljesítette a tanulmányi kötelezettségeit és mindenki felsőbb évfolyamba léphet.

Ennek a különleges tanévnek és a digitális oktatásnak a kihívásait is dicséretesen teljesítettétek. Gratulálok minden hajósos diáknak!


Gödöllő Város Jó tanuló, jó sportolója  címre Kelemen Botond és Tóth Ármin 8.a, Viha Borbála 8.c tanulókat terjesztettük fel, amelyet dr Gémesi György polgármester úrtól vehetnek majd át.

Iskolánk hírnevét öregbítve sokan értetek el szép eredményeket a különböző tanulmányi és sport versenyeken. Ezekről az iskola honlapján folyamatosan hírt adtunk.

 

Kedves Szülők!

 

Ezekhez a szép eredményekhez Önöknek is elismeréssel gratulálok!

Szeretném megköszönni, hogy segítették az otthontanulásban gyermekeiket, hogy támogatták a pedagógusokat, iskolánkat. Köszönöm a sok biztatást és elismerést tartalmazó leveleiket, üzeneteiket. Nagyon jó volt tudni, hogy mellettünk állnak ebben a kihívásban is.

 

Köszönöm, köszönjük!

 

Ezennel a 2019/2020-as tanévet bezárom.

 

VAKÁCIÓ

 


 

 

 

 

Büszkeségünk, Tóth Ármin 8.a

 

 

Ármin az első olyan hajósos diák, aki általános iskolás korában elnyerte a MAGYARORSZÁG JÓ TANULÓJA, JÓ SPORTOLÓJA - 2019 megtisztelő címet.

 

Magatartása, szorgalma példamutató, melyet a nyolc év alatt végig kitűnő tanulmányi eredménye is igazol. Rendkívüli alaposság, pontosság és igényesség jellemzi tanulmányi munkáját. Sikeresen vett részt több alkalommal a Zrínyi és a Bólyai matematika valamint természettudományi versenyeken is.

 

Segítőkész, sokoldalú, tisztelettudó tanuló. Iskolája iránti elkötelezettségével és sporteredményeivel, pozitív emberi értékeivel, példaként szolgálhat az iskola több tanulója számára.

 

Tehetsége nemcsak a tanulmányi munkájában, hanem sporttevékenységében is megmutatkozik. Iskoláját judo, úszás, atlétika sportágakban eredményesen képviselte. Rendszeresen részt vesz a Magyar Olimpiai Akadémia által szervezett versenyeken.

Kimagasló sporteredményekkel büszkélkedik, a Judo Diákolimpia Országos döntőjében háromszor volt bronzérmes és kétszer állt a dobogó legfelső fokán.

 

Büszkék vagyunk rád!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

« vissza